A gyergyoert.ro a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont Közösségi Programjának honlapja.
Programfelelős: Elekes István
Tel.: 0753683460
E-mail: elekesistvan@gyergyoert.ro
Ennek a szeretetnek a megélésére építsünk együtt egy otthont!
FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál - 2023
A projekt célja egy színházi eszközökkel bemutatott történet kapcsán gondolkodni és játszani közösen a résztvevő fiatalokkal, emberi és társadalmi kérdésekre fókuszálva. A színházi nevelési előadás egyszerre neveli a résztvevőit a művészeteket kíváncsian szemlélő, értő fiatalokká, és önálló gondolkodásra, cselekvésre, megfontolt döntések meghozatalára képes szuverén egyéniségekké.
Célunk, hogy felébresszük az emberekben a mozgás iránti szeretetet és a közösségi élet erejét.
A Szent Gellért Sport Klub Egyesület eszköztárát szeretnénk bővíteni, hogy a jövőben még színvonalasabb terepfutóversenyt és közösségi futásokat tudjunk szervezni, ezáltal még több embert elérni és megmozgatni. Ezekkel a tevékenységeinkkel szeretnénk újra összekötni az Embert a Természettel.
Biciklizésre alkalmas útvonal létrehozása Gyergyószentmiklós és Gyilkostó turisztikai település között.
A Waldorf-pedagógia ismertetése a Gyergyói-medencében különböző előadások, workshopok és közösségépítő foglalkozások által.
A múzeum udvarán álló 19. századi, műemlék jellegű és maga nemében egyedülálló székelykapu (Madaras-kapu) restaurálása - mentsük meg együtt a székelykaput a jövő számára!
Szórakozás, elfogadásra nevelés, csapatmunka, kommunikáció fejlesztés, oktatás, új sportágak megismertetése, drogprevenció, függőségek ismertetése, megoldás készség fejlesztése stb.
Gyergyószentmiklóson sok ember van, aki szeret társasjátékozni, viszont nem igazán vannak társasjáték estek, ahol a társasjátékokat kedvelő emberek tudnának egymással játszani. Szervezetünk szeretne havonta 1 társasjáték estet szervezni az érdeklődők számára. Mindezek mellett fontosnak tartjuk a TacTiki társasjáték megismertetését és népszerűsítését.
A gyergyoert.ro a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont Közösségi Programjának honlapja.
Programfelelős: Elekes István
Tel.: 0753683460
E-mail: elekesistvan@gyergyoert.ro